Törevent – Mi is történt a héten?

 

1794. május 7. Robespierre bevezeti a Legfőbb Lény kultuszát

robespierreA nagy francia forradalom vezetőinek szemében a katolikus egyház és az arisztokrácia személyesítette meg az abszolutizmust, amely elnyomta Franciaország lakosságának közel 80%-át. A kezdeti években, már 1789-ben megfogalmazódott az igény, hogy az egyház adja vissza birtokainak jelentős részét az államnak, és ne szedhessen be külön adót. 1790-ben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megfosztotta a klérusokat a kiváltságos jogaiktól, az állami eskütétel után állami dolgozókká jelentették be őket, viszont akik megtagadták az eskütételt, őket halálbüntetéssel sújtották. 1792-től már a válást is engedélyezte az állam, amivel szintén a katolikus egyházat akarták ellehetetleníteni. A forradalom radikalizációjával együtt erősödött a terror is, így a katolikus egyházzal szemben fegyveresen is felléptek, mivel egyházi személyek adták az ellenállók jelentős részét. A jakobinusokat vezető Robespierre ugyanakkor látta, hogy nem tagadhatja meg egy az egyben az egyház intézményét, így egy ,,új vallást” hozott létre, mely Voltaire deista elképzelésein alapul, melyekkel politikai céljai is voltak. Isten, vagyis a Legfőbb Lény”a teremtés óta a világot közvetlen beavatkozás nélkül, a természet törvényei által „kormányozza.” Robespierre a halhatatlan lelket és az erényt állította kultusza középpontjába, melyet a polgár a szabadság és a demokrácia tisztelete mellett kötelességei teljesítésével érhet el. 1794. május 7-én fogadta el a Nemzeti Konvent az új kultuszt, másnapra már ünnepséget is tartottak a tiszteletére a Mars-mezőn. Robespierre bukásával a Legfőbb Lény, mint kultusz, elhalt, Napóleon pár évvel később véglegesen betiltotta azt.

 

1915. május 1. A Lusitania elindul utolsó útjára

LusitaniaAz első világháború kezdetben csak az európai nagyhatalmak konfliktusa volt, melybe az USA nem akart közvetlenül beavatkozni Az Egyesült Államok kormánya és a Kongresszus elzárkózott a fegyveres konfliktusoktól, de a gazdasági érdekek miatt támogatták az antantot fegyverekkel és hitellel. A Lusitania utasszállító hajó volt, de rengeteg fegyvert és lőszert szállított a briteknek, melyről a németek is hírt kaptak. Mivel a németek bejelentették a korlátlan tengeralattjáró háborút, ezért a Lusitaniát is megtorpedózták, melynek következtében számos amerikai esett a támadás halálos áldozatává. Az USA politikai vezetése és egész társadalma ezek után háborúpárti lett, 1917-ben már hadseregével is kiállt az antant mellett.

 

1896. május 2. A Millenniumi Földalatti Vasút megnyitása

millenium vasut1896. május 2-án nyitotta meg Ferenc József a budapesti Földalatti Vasutat, mely a világ második föld alatt húzódó vasútja volt a londoni után. A földalatti a mai Vörösmarty tértől a Széchenyi-fürdőig szállította az utasokat. A földalatti megépítését nagyban ösztönözte, hogy a millenniumi ünnepségekre olyan sok embert vártak, hogy az omnibusz és a villamos nem biztosított volna elég férőhelyet a tömegközlekedésre. A munkálatokat 1894-ben kezdték meg, azonban 1896. április 11-én már lezajlott a műszaki átvétel, a pálya bejáratása után pedig átadásra is került a vonal a millenniumi ünnepség keretei között.

 

1469. május 3. Niccoló Machiavelli születése

machiavelli1469. május 3-án született Niccoló Machiavelli, aki a reneszánsz egyik meghatározó politikai gondolkodója lett. Apja jogtudós volt, később fia is követte őt ezen a pályán. Az itáliai háborúzásokban Firenze is részt vett, melynek során Machiavelli is fogságba esett, ahol megírta legjelentősebb művét, A fejedelmet. Könyvében kifejtette, hogy egy uralkodó hogyan tudná az államát a lehető legsikeresebben irányítani. Szerinte az uralkodó nem Istentől kapja a hatalmát, innentől kezdve bárki, aki elég tehetséges, betöltheti ezt a pozíciót, illetve céljai érdekében bármit megtehet. A fejedelem lett a következő századok meghatározó műve, melynek nyomán több uralkodó is gyakorolta hatalmát.

 

1955. május 5. Véget ér Nyugat-Németország katonai felügyelete

NSZKAz 1945-ös jaltai konferencián a győztes nagyhatalmak megállapodtak a vesztes területek megszállási övezeteiről, így Németországot és fővárosát is négy zónára osztották fel. Sztálin célja egész Európának a bolsevizálása volt, a nyugati nagyhatalmak pedig ebben akarták megakadályozni a szovjeteket. Az ellentétek odáig feszültek, hogy 1949. május 23-án kikiáltotta a Német Szövetségi Köztársaságot, október 7-én pedig a szovjetek hozták létre a Német Demokratikus Köztársaságot. Az NSZK 1955-re a NATO tagjává vált, a szovjetek pedig kivonták onnan csapataikat, de továbbra is állomásoztak az NDK területén egészen a hidegháború végéig.

 

1937. május 6. A Hindenburg léghajó katasztrófája

hindenburg leghajo1937. május 6-án robbant fel az USA-ban, Lakehurst légikikötőjének közelében a Hindenburg léghajó, mellyel lezárult a léghajózás aranykora. A léghajók ballonját hidrogénnel töltötték fel, mely egy rendkívül gyúlékony anyag, éppen ezért a Hindenburg építésekor a tervezők már próbálták kiküszöbölni azt, de héliumgáz hiányában mégis a hidrogénhez folyamodtak. 1937. május 6-án. a Hindenburg farka héliumszivárgás következtében kigyulladt, amivel pillanatok alatt lángba borult az egész hajótest. A több ezer szemtanú által megfigyelt balesetnek összesen 35 áldozata volt, és jelentősen megcsappant az érdeklődés a léghajózás iránt, olyannyira, hogy 1940-re Göring teljesen átváltott a harci repülőgépek alkalmazására.

 

Források:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1794_majus_7_robespierre_bevezeti_a_legfobb_leny_kultuszat

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1915_majus_1_a_lusitania_elindul_utolso_utjara

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1896_majus_2_a_millenniumi_foldalatti_vasut_megnyitasa

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1469_majus_3_niccolo_machiavelli_szuletese

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1955_majus_5_veget_er_nyugat_nemetorszag_katonai_felugyelete

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1937_majus_6_a_hindenburg_katasztrofaja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Augusztus 2018
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2