Törevent – Mi is történt a héten?

1918. január 8. Wilson amerikai elnök meghirdeti 14 pontját

WilsonAz első világháború több évszázados feszültségek következtében tört ki, melynek katonai tömbjeihez – az antanthoz és a központi hatalmakhoz – a nagyhatalmak önös érdekeik és nagyhatalmi céljaik megvalósításáért csatlakoztak. Az Egyesült Államok 1917-ben vált az antant szövetségesévé, és fegyveresen is hadba szállt a központi hatalmak ellen. Az USA akkori elnöke Thomas Woodrow Wilson azonban pacifista elveket vallott, így amikor már egyértelműnek látszott a világháború kimenetele, meghirdette azt a békejavaslatot 14 pontban, mely első sorban az amerikai közvélemény megnyugtatására szolgált, ugyanakkor lehetővé tette volna, hogy a háborút lezáró béke tartós legyen, és a lehető legkevesebb kárt okozza a nemzetekben. A 14 pontból 8 pont Európa számára írott javaslat volt, a 10. például Ausztria és Magyarország területén élő nemzetek önrendelkezésére irányult, majd lezárásként egy nemzetközi szervezet megalapítását szorgalmazta. Wilson pontjait a vesztes központi hatalmak országai pozitívan értékelték, míg a győztes európai antant országok súlyosabb feltételeket szándékoztak diktálni. Az antant nagyhatalmai olyan mértékben eltértek Wilson pontjaitól a trianoni békével, hogy az Egyesült Államok delegációja végleg távozott a békekonferenciáról, és a továbbiakban külön kötötte meg a békéket a háborús ellenfeleivel.

1492. január 2. Granada spanyol kézre kerül

GranadaEzen a napon zárult le az Ibériai-félsziget visszahódítása az araboktól másnéven a reconquista. Az arabok már 711-től jelen voltak Hispániában, hódításuk csúcspontját a Córdobai Kalifátus megalapításával érték el. A keresztes hadjáratok indulásával összefogtak a spanyol uralkodóházak az arabok ellen, így a 13. századra már csak Granadára korlátozódott le az arabok utódainak, a móroknak a befolyása. A reconquista 1479-től éledt újra fel, ugyanis ekkor kötött házasságot Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd a félsziget két legnagyobb uralkodója. Granadáért a harcok csak 1481-ben kezdődtek, míg végül 1492-re a mórok feladták a területeiket, és az egész félsziget spanyol kézre került.

Newton1643. január 4. Sir Isaac Newton születése

Ezen a napon született az angolok egyik legnagyobb természettudósa Sir Isaac Newton, aki olyan matematikai, fizikai és csillagászati felfedezéseket tett, melyek a világunk működését leírhatóvá tehették. Megalkotta a differenciál-, és integrálszámítás alapjait, melyről több vitát is folytatott a szintén elismert tudóssal Leibnize-vel. Számos tanulmányt írt az optika területén, melynek köszönhetően tökéletesítette a távcsöveket is. Számos mozgást leíró törvényt mondott ki a fizika területén, melyek alapjául Kepler és Galilei felfedezéseit vette. Korának olyannyira elismert tudósa volt, hogy az angol király a Westminster Abbeybe helyeztette végső nyugalomra 1727-ben.

1933. január 5. Megkezdődik a Golden Gate híd építése

Golden GateEzen a napon indult el San Francisco ikonikus hidjának építése, mely San Francisco-öböl és Marin megye között húzódik. 1923-ban kezdődtek meg a tárgyalások a híd megépítéséről, melynek főmérnökei a chicagói születésű Joseph Strauss és a San Francisco-i Michael O’Shaughnessy voltak. Az építéshez szükséges tőke azonban csak 1932-re állt rendelkezésre, amikor is a Bank of America elnöke, Amadeo Giannini, vállalta a munkálatok teljes költségének a fedezését. Az építkezés 1937 áprilisára fejeződött be, melyek eredménye egy 2,5 km hosszú átkelő lett a szárazföldi összekötőkkel együtt.

1838. január 6. | Morse első sikeres távírókísérlete

Távíró1838. január 6-án került bemutatásra Morse vezetékes távírója, melyet Leonard Gale professzor és Alfred Vail segítségével alkotott meg. Morse eredetileg festőként tevékenykedett, és olyannyira tehetségesnek bizonyult, hogy több megrendelést is kapott az USA kongresszusától. 1825-ben megbetegedett a fia, melyről a posta lassúsága miatt csak azután értesült, miután felesége meghalt, így fián sem tudott segíteni. A köznyelv szerint ezek az események késztették arra, hogy egy gyors információtovábbító rendszert alkosson meg. A forradalmi találmány alapvetően változtatta meg a hírközlési rendszert, mely segítségével a távolságok gyakorlatilag eltűntek.

Marco Polo1324. január 8. Marco Polo halála

Marco Polo Korcula szigetén látta meg a napvilágot a 13. század közepén egy kereskedőcsalád gyermekeként. Már 7 éves korában útnak indult apja és nagybátyja révén Kínába. Bár az utat eredetileg csak Konstantinápolyba tervezték, azonban a Latin Császárság bukása miatt keletebbre kellett indulniuk, mígnem Kínát is elérték. Marco Polo a keletről felhalmozott vagyonának köszönhetően (fűszerek, selyem és arany) a legbefolyásosabb kereskedők közé lépett. Útjairól a genovai fogsága alatt számolt be Rustichello da Pisa írónak, aki lejegyezte a nagy utazó kalandjait. A szabadulás utáni éveiről keveset tudunk, élete hátralévő részét egy adriai nagyvárosban élte le.

 

Források:

 

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_januar_8_wilson_amerikai_elnok_meghirdeti_14_pontjat

 

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1492_januar_2_granada_spanyol_kezre_kerul

 

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1643_januar_4_sir_isaac_newton_szuletese

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1933_januar_5_megkezdodik_a_golden_gate_hid_epitese

 

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1838_januar_6_morse_elso_sikeres_tavirokiserlete

 

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1324_januar_8_marco_polo_halala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Augusztus 2018
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2